Kapcsolódó szakmai tudományos események

 

Az ösztöndíjas időszak  2013. szeptember 1. és 2014. augusztus 31. közöttre datálódik, azonban a teljesítés időszaka 2014. november 30-ig tart.(v. ö. a Szakasz – 4. oldal első bejegyzésével).


2013. szeptember 27-én a Pécsi Tudományegyetemen megrendezésre került a SIRIUS HÁLÓZAT (EU) hazai résztvevőinek műhelykonferenciájára: “Migráns hátterű, hátrányos helyzetű és roma gyerekek oktatási helyzetének javítása Magyarországon”. A rendezvényen “Neurodiverzitás” címmel tartottam előadást, dióhéjban egy a tengerentúlon kibontakozó elméletről, arra a kérdésre fókuszálva, hogy miért szükséges változás alkalmatlanság-kultúránk általános szemléletmódjában és fogalomhasználatában. A rendezvény során az előadásom közben készült fotók alább találhatók.

KépKép

.


Az egri Eszterházy Károly Főiskolán került megrendezésre 2013. november 6-7-8-9-én a XIII. Országos Neveléstudományi Konferencia. Az eseményen “Egy plurális intelligenciakoncepció pedagógiai implementációja a tanárképzés gyakorlatában” címmel tartottam előadást, mely megtekinthető az alábbi linken:

http://youtu.be/Zo1w0cCIYhE

.


Egyetemi oktatói-kutatói munkakörömből adódóan úgy vélem, természetes, hogy aktuális kutatási témáim elméleti hátterének, illetve gyakorlati eredményeinek ismertetését, feldolgozását előadóként, szemináriumvezetőként a Pécsi Tudományegyetem hallgatói, illetve az egyetemünkre érkező, különböző mobilitási programokban résztvevő hallgatók körében terjesztem, több esetben bevonva őket e feladatok végrehajtásába. A külföldön végzett vendégoktatói tevékenység azonban nem képezi mindennapi gyakorlatom részét, így nagy öröm számomra, ha élhetek e lehetőséggel, különösen a határainkon túli magyar nyelvű pedagógusképzés vonatkozásában. 2013. november második hetében lehetőségem nyílt a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskola óvodapedagógus, tanító, és tanár szakos hallgatói körében előadásokat tartanom a plurális intelligenciakoncepciókhoz kapcsolódó kutatásaim elméleti hátteréről. E külhoni magyar diákok körében folytatott munkámról a Kárpátalja című online hetilapban Espán Margaréta beregszászi újságíró számolt be egy velem készített interjúban, mely a következő oldalon olvasható:

http://www.karpataljalap.net/2013/11/14/kozpontban-az-intelligencia

.


“A közoktatás méltányosabb megközelíthetősége plurális intelligencia-koncepciók mentén” címmel tartottam előadást Pécsett az “Esélyegyenlőség az oktatásban” címmel megrendezésre került tudományos rendezvényen 2013. november 26-án. A konferencia meghívója, valamint képek az általam tartott előadásról alább találhatóak:

Meghívó_2013.11.26._Oldal_1Meghívó_2013.11.26._Oldal_2Meghívó_2013.11.26._Oldal_3

nov26b1nov26c1

.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


2014. január 14-15-16-án Lipcsében egy német kollégák vezetésével főként litván, a közoktatásban dolgozó pedagógusok számára rendezett, a produktív tanulás módszertanához kötődő szakmai tréningen meghívott előadóként a módszer általam tanárképzésben használt magyarországi alkalmazási lehetőségeiről tartottam előadást – amint az alábbi fotón is látható. A produktív tanulás a tanulásközpontú pedagógiai módszerek egy lehetséges változata, mely a plurális intelligenciakoncepciók egy potenciális gyakorlati implementációját jelentheti.

P1150476hallgatosag_lipcselipcsesulifalPL1

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 


2014. április 28-án és 29-én került sor a Pécsi Tudományegyetem Neveléstudományi Intézetében az Autonómia és Felelősség II. című neveléstudományi konferenciára. E szakmai rendezvényen A diverzitás lehetséges megjelenési formái (a neveléstudományokban) kutatás, fejlesztés, képzés és gyakorlat címmel tartottam előadást, melyben kutatásom során már megvalósult, illetve folyamatban lévő eredményeit összegztem. Szakmai célom kettős volt – egyrészt felhívni a figyelmet a diverzitás neveléstudományokban megjelenő szignifikáns relevanciájára mintegy a kurrens hazai közoktatási helyzet ellenpontozásaként. Másrészt egy konkrét vonatkozó példán keresztül, posztdoktori kutatásom vázolása által szemléltetni kívántam, hogy a tanárképzés– és továbbképzés valamint a diszciplináris neveléstudományi képzés a PTE BTK NTI-ben milyen módokon kapcsolódhat a gyakorlathoz, illetve az adekvát kutatáshoz és fejlesztéshez (a kutatás a TÁMOP-4.2.4.A/2-11/1-2012-0001 Nemzeti Kiválóság Program című kiemelt projekt keretében zajlik, a projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósul meg).

Előadásom diasora elérhető az alábbi linken: 2014AUTFEL_Dezső, az ekkor készült képek alább találhatóak:

Autfel3_módAUTFEL2_mód



2014. november 10-11-én került sor az ELTE Tanárképző Központ által szervezett “Tudós tanárok – tanár tudósok. Konferencia a minőségi tanárképzésről” című rendezvényre Budapesten. A konferenciára eredetileg önálló előadással jelentkeztem, ám a programbizottság elnökétől és titkárától az alábbi értesítést kaptam októberben:…Tekintettel arra, hogy témája iránt a vártnál is nagyobb érdeklődés mutatkozott, így az Ön előadását a programbizottság egy kerekasztal szekcióba javasolta…”

2014. november 11. kedd Történeti Könyvtár
Kerekasztal 15.45-16.45: A tudós tanárutánpótlás helyzete. Elnök: Vancsó Ödön 

TUDTAN_kerekasztal

tudtan_kerekasztal_köz

Az ELTE tervezett Matematika didaktika doktori alprogramjának céljai (Vancsó Ödön). A kutatás alapú tanulás, tanítás és tanárképzés gyakorlata (Radnóti Katalin, Nagy Mária). Mit kutat a „tudóstanár”? Oktatáspolitikai kontextus és empíria a kutatótanárrá válással kapcsolatban (Chrappán Magdolna) Differenciált tanulási folyamatok plurális intelligenciakoncepciók mentén (Dezső Renáta Anna) A szaktárgyi tanítási gyakorlat és az összefüggő egyéni szakmai gyakorlat tapasztalatai a vezetőtanárok, a mentorok és a hallgatók szempontjából (Tillmann Mónika).

Felszólalásomban kutatásom elméleti kereteit vázoltam, illetve az általam  ezen időszakban mentorált vonatkozó pedagógusképzési gyakorlat megvalósított elemeit, eredményeit ismertettem, tanulmány formájában hozzászólásom várhatóan 2015. szeptemberében jelenik meg: DEZSŐ, R. A. Kutatás – fejlesztés – képzés és gyakorlat: a többszörös intelligenciák teóriája és praxisa a PTE tanárképzésében. In: KÁROLY K. – PERJÉS I. (Szerk.) (2015): Tudós Tanárok – tanár tudósok. Jó gyakorlatok. Budapest: ELTE Tanárképző Központ


A Nemzeti Kiválóság a Konvergencia Régióban Program a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karával együttműködve tudományos konferenciát rendezett „Kutatás és innováció a bölcsészet- és társadalomtudományokban” címmel 2014. november 27-én. A konferencián előadásomban a kutatásom részét képező kérdőíves vizsgálatok eredményeit is sikerült felvázolnom:

Dia1Dia2

Dia3Dia4Dia5Dia6Dia7Dia8Eredményeim egy részét már befogadott tanulmány formájában társszerzővel közlöm:

Dezső R. A. – Pótó Zs (2015): Intelligenciaprofil, tudati beállítódás és tanulásközpontú pedagógiai nézetek – komparatív kapcsolatvizsgálat beregszászi és pécsi pedagógusképzésben résztvevők között. In: Acta Beregsasiensis (14) 1

További eredményeimet szintén publikálni kívánom referált szakmai folyóíratokban.

 

Hozzászólás